Megrepedt Monokli

Ha valami értékes, az el is törhet...

Powered By Blogger

szokásos szolgálati

Elnézést szeretnék kérni:
Nem csak azért, mert egy jó ideje nem jelentkeztem, hanem mert ez sem egy "rendes" poszt. A lényeg az, hogy ne aggódjatok, egy-két nap, és kaptot valami olvasnivalót.

Hollywood Undead



A Hollywood Undead egy amerikai eggyüttes (rap core, crunkcore, rap metal), akik 2008-ban váltak igazán híressé, ismertségük azóta pedig folyamatosan nő.

Tovább!


A banda 2005-ben alakult, tagjai mind álneveket használnak, és egyedileg tervezett maszkokat hordanak:
A tagok név szerint: Charlie Scene, J-dog, Da Kurlzz, Johnny 3 Tears és Funny Man (valamint egészen 2010-ig Deuce)


(Egy interjúban J-dog azt mondta, hogy "mindenki benne volt a bandában, aki épp a stúdióban tartózkodott, és játszott valamilyen hangszeren".)



Balról jobbra: Da Kurlzz, Charlie Scene, Johnny 3 Tears, Deuce, J-dog, Funny man

A csapat először myspace-en tette közzé kids czímű dalát, a sok pozitív visszajelzés hatására pedig bendult a karrierük.
Első lemezük, a swan songs (hattyúdalok) 2008-ban jelent csak meg, ugyanis sokat kellett keresni egy olyan kiadót, ami cenzúra nélkül volt hajlandó kiadni az albumot ( a címe egyébként ironikus utalás arra, hogy az első lemez lehet, hogy az utolsó is egyben).
Az albuimmal nagy sikereket könyvelhettek el, koncertekre, fesztiválokra hívták el őket.
Második lemezük, a desperate measures az új számok mellett koncertfelvételeket is tartalmaz.

A banda jelenleg egy új albumon dolgozik, immár Deuce nélkül, aki (számomra) tisztázatlan okokból kilépett a csapatból.
[Update: állítólag kirúgták]


(Amúgy tudom ajánlani 1extremeenigma1 youtube-csatornáját, nála minden szám, koncert és interjú fent van.)

A tagok képeken(én csináltam őket :D) :



 Kroly

Google instant

Nem rég olvastam Twitteren, hogy a Google bejelentette forradalmi újítását, a Google instant-ot.
Hogy mi ez, és mire jó, abban a tovább-iakban fogok szólni.

Tovább!


Nos, a Google instant, mint azt a neve is sugallja, nagymértékben felgyorsítja a keresést.
A keresőcég kutatásai felmutatták, hogy míg a kereső működése a search gomb megnyomásától a találatok kidobásáig kb. 1 másodpercet vesz igénybe, addig maga az ember, aki keres, képes több tíz másodperceket bajlódni a keresőszóval.
A Google instant újdonsága abból áll, hogy amint beírsz valamit a keresőbe a Google azonnal kidobja a találatot, a search megnyomása nélkül is. A továbbiakban pedig ahogyan változtatod a keresendő kifejezést, úgy dobja ki folyamatosan a találatokat (Csodálatos! Az ember szó szerint másodperceket takaríthat meg vele!).
A szolgáltatás használatához semmi mképpen sem árt jó net (bár nem létfontosságú), valamint egyelőre csak az angol verzió érhető el.
Használatához csak menjetek a Google.com-ra, vagy a .hu-ról kattintsatok az in english-re, és máris működik!


 Most már biztosan unjátok, hogy folyton csak videókat rakok fel, de ez kihagyhatatlan:

Llamas with hats

 Tovább!


1.



2.




3.




Breaking

 Egy gyors sztori jutott ma estére:

  Tovább!


Ozzy Osbourne, a híres rocksztár, a volt Black Sabbath volt frontembere idén jelentette meg új albumár, a Scream-et. Ennek apropójaként elment a Londonban található Madam Tussaud's viaszfigura-csarnokába, ahol kiadta magát saját szobrának. Amikor pedig az emberek fényképezkedni akartak vele, egyszerűen rájukhuhogott, íly módon rémítve halálra őket (éljen az alternatív humor :D [Ozzy amúgy nagy kedvenc, még ha sokat drogozott is).





Meglett a póni

Vége a nyárnak, eljött a szeptember, kezdődik az iskola, én meg újra belevetem magam a munkába.

Biztos mindenki látott már "elveszett póni" plakátot az utcán. Kicsit utánanéztem ennek és ez az eredmény:

Tovább!



Póni, póni


Nos, a plakát a Július folyamán került ki az utcafrontokra, gondolkodásra késztetve sok embert. Igazából, mint azt láthatjátok, a poszter nem sok információt ad, csupán egy e-mail cím áll rendelkezésünkre. Ha valaki levelet küld (bármilyen tartalommal) a címre, akkor az alábbi levelet kapja meg rövid időn belül:





Szia!!!
Köszi, hogy írtál! Van egy jó hírem: lehet, hogy nyomon vagyunk. Apu szerint szerelmes lett egy versenylóba.
Póni nélkül minden annyira más. Reméljük, megtaláljuk! Ha történik bármi, dobunk egy mélt!
Luca 





 Aranyos...

Nem lehet mást tenni, mint várni.
Kb. egy hónap múlva kicserélődnek a plakátok (bocsi, de nem tudtam képet szerezni):

"Meglett!!! Köszi!!!"

Kiderült, hogy a plakát valójában a közszolgálati média erejét demonstrálja.

Szerintem ötletes.



ASDF

/Bocsánat az eddigiekért, javítottam/

Szóval így uborkaszezon idejére hoztam eme videókat

 Tovább!

folyatás

ASDF movie 1




ASDF movie 2





Változatok egy zenére

 Most kettő zeneszám eredeti és módosított változatait teszem közzé (ne tessék olcsó remixekre gondolni, csakis jó változatokra).

 Tovább!


1. We are the world




1.1 We are the world 25 for Haiti



1.2 We are the world (Rock változat)



2. Numb



2.2 Numb (Piano)



2.3 Nmb (Dupstep remix)



Kalóz UPDATE

 Mostani cikkem nagyban kapcsolódik egyik régebbi írásomhoz a Pirate Bay-jel kapcsolatban.
 Nos, úgy látszik a svédek jelenthetik az oldal jövőjét, ugyanis a híres-neves Kalózpárt a szárnyai alá venné a népszerű torrentszájtot.
 Ez abban merül ki, hogy a Kalózpárt emberei átvennék az oldal üzemeltetését, és bekerülnének a parlamentbe, a mentelmi joguknál fogva a Pirate Bay is sérthetetlen lenne. Ehhez csak arra van szükségük, hogy a szavazatok legalább 4 %-át kapják (ami nem tűnik lehetetlennek, ugyanis tavaly is 7 %-ot értek el).

Heti érdektelenségek

  Emlékszik még valaki a Kiválasztott c. televíziós műsorra? Nos, szerintem az csak egy úri muri volt, na de mindegy, a lényeg, hogy egy Danny Blue nevű fickó nyerte meg. Ezen a héten M. mr. Sir Danny bejelentette: Ő már tudja, ki fogja megnyerni a foci vb-t. A kaposvári közjegyző jelenlétében a papírra felírt nevet egy lepecsételt dobozba helyezte, és csak a világbajnokság után fogja felbontani, hogy lássa igaza volt-e. Szurkolunk.

Tovább!


Még mindig a futballnál maradva: Tudják, hogy mivel edzi Diego Maradona a csapatát? Nos, az argentin csapatkapitány edzés elején minden késő játékost beküldött a kapuba, és a többiek rajtuk gyakorolták a 11-es-rúgást.

Érkezik a The Expendables. Ebben az akciófilmben Silvester Stallone a főszereplő, és különös pikantériája, hogy elég patinás szereplőgárdával rendelkezik. Szerepel benne többek között Jason Statham, Jet Li, Mickey Rourke, Britanny Murphy, és még Schwarzenegger kormányzó is kap egy-két snittet.

Most pedig kanyarodjunk vissza a focihoz, közelebbről pedig a vuvuzelához, a világ jelenleg legismertebb hangszeréhez. Egyik legelképesztőbb hírünk szerint Magyarországról keresnek rá második legtöbben a vuvuzelára Google-ön. Második, sintén magyar hír ezzel kapcsolatban, hogy az ŰIndex túlélőcsomagjába (ahol pl. centiméter, derékszőg és egyebek találhatóak) bekerült a vuvuzela-hang is (LOL). Végül, ha youtube-on újfajta lejátszón néztek videót, akkor is be lehet keverni vuvuzela-morajt bármilyen videoklipp alá, csak a kis focilabda ikonra kell kattintani. 


Kocka 2 - Hiperkocka

 Ezen posztom egy korábbi kritikám "folytatása", azaz most a Kocka második részét értékelem.

A helyszín itt is, mint mindig, egy kocka belseje. De ez nem akármilyen kocka, hanem egy HIPERKOCKA. Első látásra semmi különös nincs benne, mind a hat oldalán van egy ajtó, ami egy másik terembe vezet. Az ám, viszont egy hiperkockában az ajtók nem mindig ugyanoda nyílnak, nem mindig ugyanabba az időbe. Így lehetséges az is, hogy például ugyanabba a terembe nyílik az ajtó, amiben te vagy (ha belegondolsz, ez valahol logikus is).

Tovább!


A film cselekménye a szokásos. Hat alak van összezárva a kockában, és ki kell jutniuk. A bezárt karakterek típusban megegyeznek az első rész szereplőivel /az anyáskodó orvos, az agresszív hím, a hátrányos helyzetű (jelen esetben vak) egyén, stb./, színészi alakításuk is hasonló.
Maga a háttértörténet nem halad sokat, csupán az utolsó 3-4 perc ad valami extrát, viszont mi, szegény nézők azzal sem tudunk igazán mit kezdeni.
Nekem jelentős hiányérzetem a csapdák száma miatt volt, ugyanis ebben a részben csupán 2-3 olyan termet láthattunk, amelybe szereplőinknek nem kellett volna bemennie, a sztori inkább az üldözésekre támaszkodott.

Sjnos ez a film így nekem csak egy 6/10

 



Eminem diszkográfia

Mostan Eminem albumaiból adok egy kis ízelítőt, kizárólag azért, mert ő a kedvencem :-)

(A séma: album cím, infók róla, híres szám[ok], jó szám[ok])

 Tovább!


1. Infinite (1995)
Eminem legkevésbé sikeres albuma, kb. 1000 darabot adott el belőle. A számok rajta nem valami jelentősek, elég undergroundra sikeredett.
Szám amit már hallhattál:---
Még jó szám az albumról:---

2. The Slim Shady LP (1999)
Ez hozta meg Eminemnek az igazi elismerést, nagy siker lett ez az album. A kritikusok jól fogadták, elég sok el is kelt belőle.
Szám amit már hallhattál: My name is
Még jó szám az albumról:If i had, As the world turns

3. The Marshall Mathers LP (2000)
A következő nagy album, még mindig a régi stílusban, egy-két még ma is játszott számmal.
Szám amit már hallhattál: The real Slim Shady, The way I am
Még jó szám az albumról: Marshall Mathers, Stan

4. Music from and inspirated by 8 mile (2002)
Nem stúdióalbum, hanem a 8 mérföld című önéletrajzi filmjének a zenéi. Más előadók is énekelnek rajta (sőt, nagyrészt ők).
Szám, amit már hallhattál: Lose yourself
Még jó szám az albumról: Rabbit run


5. The Eminem show (2002)
Két évvel később jött ezen album, már az ún. "új-stílus"-ban, ami erre és az Encore-re jellemző.
Szám amit már hallhattál: Sing for the moment, Cleanin out my closet, Without me
Még jó szám az albumról: Superman, Till I collapse

5. Encore (2004)
Az "új stílus" folytatása, ez után az album után be akarta fejezni a zenélést.
Szám, amit már hallhattál: Like toy soldiers, Ass like that, Just lose it
Még jó szám az albumról: Evil deeds, Mockingbird

6. Curtain Call - The hits (2005)
Valójában az csak egy válogatásalbum, de van rajta 3 új szám is, nem kis sikerrel.
Szám, amit már hallhattál: When I'm gone, Shake that
Még jó szám az albumról: Stan (Elton John-nal, élőben)

7. Eminem Presents the Re-Up
Ez sem teljes album, Eminem itt más énekesekkel szerepel együtt.
Szám, amit már hallhattál: You don't know
Még jó szám az albumról: No apologies

8. Relapse (2009)
3 év után ez a nagy visszatérő-album, sok-sok droggal, vérrel, és persze rappel. A stílus újra megváltozott, egy csöppet sötétebb lett.
Szám, amit már hallhattál: Esetleg a 3 a.m.
Még jó szám az albumról: Beautiful, Underground, Déja Vú

9. Recovery
Kakukktojás, ugyanis még nem jött ki, megjelenése egy hét múlva várható.
Szám amit már hallhattál: Ha fanatikus vagy, akkor Not afraid
Még jó szám az albumról: hááát, még nem hallottam mindet, eddig a Not afraid a legjobb...


Egyéb:
Itt felsorolok számokat, amik esetleg nem jelentek meg Eminem alatt, hanem más albumokon, legtöbbjük co-produkció.
Welcome to detroit (ft. Trick-Trick), Smack that (ft. Akon), Drop the world (ft. Lil' Wayne), Fight Music (D12), My band (D12)


Nos, ennyi. Remélem örültök neki.

                                                                          Kroly

POSZT-program

 Ezen cikkem sajnos nem a Pécsi Országos Színház Találkozó ajánlója, mint azt a cím sugallja, az csupán arra vonatkozik, hogy az ajánlott program már véget ért.
Tegnap épp' a Széchenyi tér  fele jártam, és gondoltam benézek a Dóm tér felé. Mikor odaértem, nem volt semmi különös, ettem-ittam egy kicsit, és egyszer csak mit hallok? A távolból (na jó, talán egy ötven-százméterre tőlem) zene harsan (amolyan "Let the bass kick" zene). Ekkor elmentem megnézni, hogy mi is folyik itt, és azt konstatáltam, hogy tele a Dóm tér emberekkel, és a színpadon pedig produkció folyik éppen. Így csöppentem bele a Sheketak előadásába.

Tovább!


De tulajdonképp' mi is ez?
A Sheketak egy izraeli tánc koreográfuscsoport, amely tizenkét tagból áll, és különböző táncos-zenés dolgokat adnak elő. Nagyon lelkesek, tele életvidámsággal, az előadásukba nagyon bele tudja élni magát az ember. Hihetetlen ritmusos táncprodukcióik vannak, nem ritkán teátrális beütéssel: veszekednek egymással, verekszenek, vagy üldözik egymást. A show technikája is lenyűgöző volt, jó fény- és hangeffektek, valamint egy speciális árnyéktrükkök tették még élvezetesebbé a produkciót. A banda táncos-ütemzenészek mellet volt egy szintetizátorosuk és egy basszusgitárosuk.
A banda a közönséget is be tudta vonni, néha ritmikus tapsolást kértek tőlük, a végén pedig mindenkit táncra szólítottak fel.
Volt egy különösen érdekes rész is, ahol a csapat két tagja az előadás közben megszólalt harangszóra improvizált.
Summa summarum: a Sheketak nagyon jó csapat, aki ott volt, az örülhet, aki nem: talán majd legközelebb!


(p.s.: A pécsi showban nagyjából ugyanaz volt, mint ebben a promóban [persze egy kicsit hosszabban])







Videócsokor

Sajna mostanság eléggé fáradt és dekoncentrált vagyok, úgyhogy mostanra csak ezeket a videókat hoztam:

Tovább!


A kanalas gyilkos:



A halott terrorista:




Őrült dekoráció:





Végül egy kis káromkodásszótan egy kis angoltudás szükséges):






Bosszú

A youtube-ról lekerült egy-két jó kis videó, ezeket most csakazért is feltöltöm, külön Nektek:

Tovább!



Először Meat Loaf-tól a Bat out of hell:




Majd az Eagles-től a Hotel California egyik élő felvételét (a gitár rulez):




Ennyit a copyightokról...

A Legjobb Párt

 Minden bizonnyal mindenki hallotta már, hogy Izlandon lezajlottak a Reykjavík-i helyhatósági választások. Ebben nem is lenne semmi érdekes, ha nem a fél éve alapított Legjobb Párt (Besti Flokkurinn) nyeri meg. Ezt az úgymond "ellenpártot" egy híres izlandi  komikus, Jón Gnarr alapított, a politika kifigurázására.

Tovább!


A Párt 34 %-kal nyert, ez azt jelenti, hogy a rejkyavíki városi tanács 15 tagjából 5 tőlük kerül ki. Amúgy a párt nem rendelkezik programmal, mert bár annak ellenére, hogy ingyen törülközőt osztanak a fürdőkben, jegesmedvét szállítanak a fővárosi állatkertbe, és Disneylandet építenek a repülőtéren, azt is kimondták, hogy egy ígéretüket sem fogják betartani.Az m,eg más kérdés, hogy ahhoz, hogy Gnarr főpolgármester legyen, koalícióra kellene lépniük egy másik párttal, amire egyelőre kevés a kilátás.
A választási videójuk pedig egy pláne, mivel a párt tagjait hallhatjuk benne Tina Turner Simply the best című dalának az átköltését énekelve (amúgy szerintem nagyon el lett találva a rész, ahol az ember a választási ígéreteket sorolja).




Változás 2010

Mostani cikkem korántsem annyira drasztikus, mint amilyennek a neve alapján tűnhet, csupán arról lenne szó, hogy észrevételeztem, hogy a Google logója megváltozott. Kis újítások vannak csak, ezeket részletezném (összehasonlításképpen a régi logó képe ott van a kibővített részben).

  1. A 2. O-betű kissé narancsszínűbb lett, az eddigi citromsárgával szemben.
  2. Az árnyékok sokkal halványabbak lettek.
  3. A betűk enyhén lekerekítettebbek lettek.
Hát, valójában ennyi is mára.

Tovább!



30 éves a Pacman

Ki ne ismerné a kicsi sárga köröcskét, valamint a színes szellemeket, akik üldözik?

Nos, a Pacman ma ünnepli 30 évfordulóját, ezért is ez a rendhagyó bejegyzés.
Két kis apró dolgot hoztam nektek ezzel kapcsolatban:
Az egyik, miszerint ma a Google is ünnepel, méghozzá egy játszható Pacman minialkalmazással a nyitóoldalon,





valamint az Annoying Orange egy nem is olyan régi részét, hasonló témában:


 Tovább!




Lipsum

Mi is az a Lipsum?
Nos, a Lorem ipsum egy latint utánzó szöveg, amit leginkább a számítástechnikában egyes betűtípusok bemutatására használnak.

Tovább!


Maga a szöveg jelentéssel nem bír, csupán fél-halandzsa. Úgy keletkezett, hogy Cicero De finibus bonorum et malorum („A legfőbb jóról és rosszról”) című művéből véletlenszerűen kivágtak mondatokat, ahol csak érték, majd ezeket "összetapasztották". Íme egy példa, hogyan keletkezett a szöveg (itt például az első sor):

Neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit

A Lipsum azért használható betűtípusok bemutatására, mert bár a betűeloszlása hasonlít az angoléhoz (és persze a magyaréhoz), ám mivel nem értelmes szöveg, ezért az ember nem olvassa a tartalmát, ami úgyis csak elterelné a figyelmét.
A Lipsum-nak több változata is van, többek között olyan, amiben több ékezetes betű szerepel, illetve amelyben kevesebb például a w vagy x betű.
Végezetül itt az eredeti Lorem ipsum szövege:

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Kroly

Univerzum hátterek

Nem rég nagyon sokat vacakoltam azzal, hogy megfelelő háttereket találjak a gépre. Most ezeket a háttereket osztom meg Veletek. Mindegyik kép a "nagyobb mint 1 MP" kategóriába tartozik, és mint azt már sejtehettétek univerzum, űr, vagy bolygó témájúak.
(Extra macera volt nekem, hogy ezeket a képeket még Photoshoppal widescreen-re vágjam, hát, beletelt egy-két órámba...)

 Tovább!






Translate